Hírek

Kiválthatják-e a robotok az emberi erőforrást?

A raktár egyik sarkában robotok pakolják a dobozokat, a másikban pedig egy drón repked, és készít fényképes leltárt a készletekről. Ez a „látomás” elsőre meglehetősen utópikusnak tűnhet, pedig talán már a nem is annyira távoli jövőből származik. Mindkét technológia létezik ugyanis, persze ahhoz még idő kell, hogy széles körben is elterjedjenek.
 
Három százalék. Egy egészen friss, az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ által publikált elemzés ennyire teszi azoknak a munkahelyeknek a számát, amelyeket teljes egészében ki lehetne váltani robotokkal. Azért kezdjük ezzel a számmal, hogy világos legyen, az automatizáció nem jelenti szükségszerűen az állások tömeges megszűnését, sőt: a számítások szerint a mesterséges intelligencia egyenesen több munkahelyet teremt majd, mint amennyit eltöröl. Hazánkban pedig egyenesen megoldást kínálhat az egyre növekvő munkaerőhiányra.
 
Ennek ellenére a téma szakértői rendre megjegyzik, bár a fejlődés iránti igény itthon is megvan, és már látszanak is az első biztató jelek, azért az emberek fejében a gépesítéssel kapcsolatban élő gyakran negatív előítéletek lebontásában még akad tennivaló. Pedig a jövő visszavonhatatlanul az automatizációé, amely egy hozzánk hasonló ország számára nem pusztán lehetőség, de egyenesen létszükséglet is.
 
A kulcs a hatékonyságnövelés. Az idehaza is égető munkaerőhiány nem látszik rövidtávon megoldódni, így nincs más lehetőség, mint a meglévő szűkös létszámmal minél nagyobb termelékenységet elérni. Ennek kiváló útja lehet a gépesítés, vagyis, hogy a dolgozók a technológia vívmányai révén felszabadult idejüket más tevékenységekre fordíthassák. Nem véletlen, hogy a legnagyobb áttöréseket ott éri el a robotika, ahol monoton, ismétlődésre épülő, az ember számára megterhelő és unalmas mozdulatokra van szükség.
 
Már létező megoldás, hogy a munkások helyett drónok végezzék a készletek ellenőrzését. A raktár térképét, az előre meghatározott repülési útvonallal együtt, beprogramozzák az eszközbe, amely a rá rögzített 3 leolvasó segítségével értelmezi a palettákon lévő vonalkódokat. A beszámolók szerint a készletellenőrzésre fordított idő ezzel a tizedére csökken, a beruházás tehát hamar megtérül.

Extrém példa ugyan, de már létezik olyan robot is, amely szorgosan pakolja a dobozokat a polcokról a raklapokra. Hozzá kell tenni, egyelőre „csak” 14 kilónyi rakományt bír el, amiből jól látszik, hogy a robotok még a raktárakban sem holnap váltják ki az emberi erőt – de az automatizált folyamatok bevezetése, illetve fejlesztése már egyáltalán nem csak a jövő zenéje.