Kerekek és görgők

Kerekek és görgők

Kerekek és görgők

 
A kerék használata ma már mindennapjaink része és bele sem gondolunk, hogy feltalálása valójában annyira forradalmi tett volt, mint a tűz használata vagy az élelemtermelés. A letelepedett embernek a földművelés során ugyanis igénye támadt a nehéz tárgyak nagyobb távra történő elmozdítására. A kerék eredete nem határozható meg pontosan, nagy valószínűséggel a görgőknek használt farönkök vezethettek a kerék elképzeléséhez. Ezekből készítették az első tömör vagy korong kerekeket, amihez viszont már fűrész jellegű szerszámokra volt szükség.  Járműként a szán előzte meg a kocsit, az első kerekes járműveket 5500 éve ismerik. Nagy valószínűséggel a kereket egy helyen találták fel, de aztán olyan gyorsan elterjedt Eurázsiában és a Közel-Keleten, hogy ma már nem meghatározható ki és hol találta fel először.  Mindenesetre az ácsmesterség megfelelő szintje kellett ahhoz, hogy az első stabil kerekek elkészüljenek. A tömör kereket nagyon sokáig használták, a kocsikat igavonó állatok húzták. A bronzművesség fejődése kellett ahhoz, hogy a tömör fa kereket felváltsa a küllős kerék és a ló vontatta kocsikat akár harci feladatokra is használhassák. A középkorban elterjedt lovaskocsikhoz még a vas kerékagy, az abroncs és a szügyhám feltalálására is szükség volt, majd az újabb technikai ugrást a gőzgép jelentette.
 
Érdekes, hogy a kerék használatával a fazekaskorong vagy forgóasztal használata is kifejlődött és mivel sokáig a víz továbbítása is alapvetés volt az öntözéshez a Kr.e. több ezer éve feltalált vízikerekek is meghódították Kínából a világot. A néphitben a kerék kör alakjával a tökéletességet, forgásával pedig az állandó változást, az élet körforgását kapcsolták össze. A középkorban a forgó kerék a szerencse szimbólumává vált, forgása mulandó életünket jelképezi, és Fortuna istennőhöz kapcsolták.
 
A kerék szó a magyar nyelvű írásokban először 1211-ben fordul elő. Feltalálásának jelentősége abban rejlik, hogy ez a forgástest alakú szerkezet, amely képes a tengelye körül forogni, az ember szolgálatába állt. Gördülő mozgása révén legyőzi a tengely és a kerék közti súrlódást, így lehetővé teszi a kerék széles körű felhasználhatóságát. A szállítást forradalmasította, lehetővé tette a gépek-berendezések forgó vagy forduló alkatrészeinek gyártását, amivel főszerephez jutott az ipari forradalomban. Ganz Ábrahám volt az, aki 1856-ban Svájcból hazatérve találmányával továbbfejlesztette a kéregöntésű vasúti kereket.
 
A ma gyártott kerekek már a legkülönbözőbb összetételű és mintázatú gumiabroncsokkal és felnikkel készülnek a legszélesebb méret variációkban, hogy az ipari felhasználástól a fogyasztói igényekig minden területen megfeleljenek a támasztott elvárásoknak.

Kerekek és görgők ipari felhasználásra

A Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft. által forgalmazott kerekek valamint kerekes-és görgős talpak a leggyakoribb belső és külső ipari felhasználási igényekre lettek kialakítva. Nagy előnyük, hogy rendkívül strapabíróak, hosszú ideig használhatók meghibásodás mentesen. Nem igényelnek különösebb karbantartást és ellenállnak a külső, károsító környezeti hatásoknak. Miután ipari körülmények közötti használatra lettek kialakítva, csak alacsony sebesség (max. 4km/óra) mellett működtethetők biztonsággal.

Alapkerék - levegős és tömör gumiabroncs

A Zenit Kft. választékában szereplő alapkerék különböző kerékátmérőkkel rendelhető, de mindegyiknek szabvány tömörgumi a futófelülete. Ezek az alapkerekek nagyon sokrétű felhasználásra alkalmasak: teherbírásuktól függően gépek-szerkezetek kerekei lehetnek, rakodólapokhoz rögzíthetők, dobogókat és színpadokat lehet elmozdítani velük egyszerűen vagy akár szemetes konténerekhez is megfelelőek ezek a kerekek. Az alapkerekek cinkkel bevont préselt acél felnikkel és tűgörgős csapágyakkal rendelkeznek. Ezek a csapágyak hosszú élettartamú zsírral vannak kenve, ezért a kerekek nem igényelnek karbantartást. A fekete tömörgumi abroncs kíméli a padlót, masszív, ütésálló és vibráció elnyelő. Fontos tudni ezekről a kerekekről, hogy ugyan a higított savakkal szemben ellenállóak, az olajokkal szemben nem.
 
A Zenit Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft. termékválasztékában megtalálható másik típusú alapkerék fekete színű levegős gumiabronccsal és műanyag felnivel szerelt. Tekintettel arra, hogy levegős az abroncs, a megadott légnyomási értéket (2,0/30bar/psi) pontosan be kell tartani és használat során rendszeresen ellenőrizni is kell azt. Ennek a keréktípusnak a felnije piros polipropilénből készül keresztprofil merevítéssel. A kerék átmérője 260mm, az abroncs szélessége 85mm. Ez a kerék akár 150kg teherbírásig terhelhető. A fekete gumiabroncs padlókímélő és ütésálló. Még rossz padlóviszonyok mellett is alacsony gördülési ellenállással rendelkezik.
 
A Zenit Kft. talpas forgó-és fixvillás kerekekből is széles választékkal rendelkezik.  Mindegyikre jellemző a fekete színű szabvány tömörgumi, aminek előnye, hogy kíméli a padlót, miközben ütésálló és elnyeli az egyenetlen padló okozta vibrációt. Ezen kerekeknek a felnije cinkkel bevont, krómozott préselt acél. A hosszantartó karbantartásmentes használatot a tűgörgős csapágyak hosszú élettartamú zsírral való kenésének köszönhetjük. A talpas forgó-és fixvillás kerekekről is elmondható, hogy a higított savakkal szemben ellenállóak, de az olajokkal szemben nem, ezt a rendeléskor mindenképpen figyelembe kell venni. A forgóvillás kerekek többféle kerék átmérővel és szélességgel kaphatók, ennek megfelelően különböző teherbírással rendelkeznek. A forgóvilla dupla golyóscsapággyal szerelt a forgófejben. A forgó-fékes kerekeknél a fékkar 125mm-es kerékátmérőig stabil műanyagból, 150mm-es kerékátmérőtől acélból készül.

Forgóvillás kerék, kerekek

Külön termékkategóriát képeznek a felcsavarozható forgóvillás kerekek. Az alapkerék itt is szabvány tömörgumi, mint az előző típusoknál és a felni szintén cinkkel bevont krómozott acél.  Hőállósági értéke is megegyezik a többi keréktípuséval: -30 C foktól + 80C fokig használhatók. Csavarozott keréktengellyel rendelkezik, ami cinkkel bevont és krómozott.  A fekete tömörgumi ezeknél a típusoknál is tartósan használható, hiszen ütésálló, elnyeli a vibrációt és kíméli a padlót. Maguk a kerekek nem igényelnek karbantartást, mert a bennük használt tűgörgős csapágyak hosszú élettartamú zsírral vannak kenve. A forgóvillás kerekek villája acéllemezből készült préselt hátfuratos villa, dupla golyóscsapággyal a forgófejben. A felcsavarozható forgóvillás kerekek másik típusa a felcsavarozható forgó-fékes kerekek, ahol a hátsó fékes rendszer 125 mm kerékátmérőig stabil műanyagból, 150mm kerékátmérőtől acélból készül, hogy a kerekek megfeleljenek a különböző teherbírási követelményeknek is. Ezeknél a kerekeknél is meg kell gondolni, hogy milyen felhasználásra szánják őket, mivel a gumik az olajokkal szemben nem ellenállóak.
 
A Zenit Logisztikai Eszközök Kereskedőháza Kft. az ipari anyagmozgatás területén praktikusan használható kerekek termékcsaládjába a csapos forgóvillás kerekei is beletartoznak. A kerekek alaptulajdonságai megegyeznek a többi alapkerék attribútumaival: fekete szabvány tömörgumi, hosszú élettartamú zsírral bekent tűgörgős csapágyak, hátsó fékes rendszerrel szerelve. A felni és a csavarozott keréktengely is cinkkel bevont, krómozott. A villa egy acéllemezből készült csapos forgóvilla dupla golyóscsapággyal a forgófejben. A csapos forgóvillás és a csapos forgó-fékes kerekeknél a csaphossz 50mm és 60mm változatban kapható, a csapátmérő pedig 20mm, 22mm vagy 27mm lehet. A kerekek különböző kerékátmérővel és kerékszélességgel rendelhetők, a minimális rendelési mennyiség 1db.
 
A Zenit Kft. tapasztalt munkatársai állnak rendelkezésére, amennyiben a kérdései merülnének fel a különböző keréktípusok megrendelésekor, hogy a felhasználási célokat figyelembe véve a legmegfelelőbb terméket tudja kiválasztani. Webshopunkban mindig tájékozódhatnak az aktuális ipari kerék és görgő ajánlatainkról is.


Ajánlatkérés >>